×

Üzenet

Az oldal sütiket használ.

Ez a weboldal sütiket használ a bejelentkezés, navigálás és egyéb funkciók biztosítására. Kérjük döntsd el, hogy elfogadod, vagy elutasíthatod őket.

Elutasítottad a sütiket. Döntésedet meg tudod változtatni a későbbiekben.

Csorba Ferenc

"Aranyos" matematikai feladatok

 

 

  Ebben a gyűjteményben az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő iskolák diákjai számára meghirdetett matemtaika versenyek első 11 évének feladatai, a feladatok megoldásai és a verseny díjazottjai szerepelnek. A program 2000-ben indult, a 2001-ben lezajlott versenyen értelemszerűen egy évfolyam tanulói vettek részt, majd évről-évre belépett egy-egy újabb. 2005-től kezdődően már összesen öt évfolyam tanulói versenyeznek. 

  Igyekeztem (igyekeztünk) a versenyekre olyan feladatokat válogatni, hogy lehetőség szerint minél több tanulónak tudjunk sikerélményt nyújtani, de azért differenciáljanak is, továbbá lehetséges legyen egy viszonylag igazságos sorrendet is felállítani. Szükséges ez azért is, mert a legjobb eredményt elérők mindnen évben értékes díjazásban részesülnek. 

  A feladatsorok összeállításánál egyfajta gyűjtőmunka érvényesült, a feladatok többségének eredetije megtalálható  különböző kiadványokban. A teljesség igénye nélkül néhány forrást megjelölök: a KöMaL, az erdélyi MatLapok, a Jakab Tamás és dr. Katz Sándor által összeállított Tehetségfejlesztő feladatsorok, az Abacus, a Kvant feladatai és még jó néhány, a középiskolában használt feladatgyűjtemény. A források elérhetősége ellenére ajánlom ezt a könyvet nem csak az Arany János Programban résztvevőknek, hanem mindazoknak, akik versenyre készülnek, vagy csak "egyszerűen" érdeklődnek a matematika iránt. 

Csorba Ferenc

 

 

Méret: 22 cm x 15,5 cm

Oldalszám: 236 oldal

Ár: 2.000 Ft

Tartalomjegyzék

Előszó

Részlet a könyvből

Részlet a könyvből