Schultz János

Elemi matematika mesterfokon

Ez a feladatgyűjtemény kapcsolódik a Zalamat Alapítványnál 2011-ben megjelent Elemi matematika versenyfeladatok c. könyvhöz, annak folytatásaként is tekinthető. Vannak azonban a két kötet között jelentős különbségek. Ez a könyv már nem a teljesen kezdőknek íródott. Elsősorban azoknak a diákoknak és tanáraiknak szól, akik matematikából az országos, vagy nemzetközi versenyekre (EGMO, MEMO, IMO) és azok válogatóira készülnek. Úgy érzem a Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) pontversenyében való sikeres szereplést is elősegít a kiadvány. Remélem, hogy haszonnal forgatják majd a könyvet azok a kollégák, akik versenyfelkészítésben vesznek részt. A közreműködő tanároknak nagy kihívás a folyamatos szakmai megújulás, a feladatok válogatása, a külföldi matematikaversenyek anyagának követése. Ebben támogatást szeretnénk nyújtani a gyűjteményben megjelenő feladatanyaggal. Kívánok minden lelkes diáknak és tanárnak remek időtöltést, amikor e könyvet a kezeibe veszi:

a szerző

Méret: 22 cm x 16 cm

Oldaszám: 422 oldal

Ár: 3.000,-

Tartalomjegyzék

Részlet a könyvből