Közép-európai Matematikai Olimpia (MEMO)

 

A 3. Közép-európai Matematikai Olimpiát (MEMO) 2009. szeptember 24 -29-ig Lengyelország rendezte Poznanban, az Adamickiewicz University Matematika Tanszékének közreműködésével. A versenyen a következő 10 ország 6-6 fős csapatai vettek részt: Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia. A versenyt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) szabályaival egyező módon rendezik minden évben azzal a céllal, hogy a fiatalabb korosztály részére is lehetővé tegyék a nemzetközi rutin megszerzését, a tudatos utánpótlás nevelést. A versenyen csak olyan diák vehet részt, akik még az IMO-n nem indult.            

Magyarország idei részvételét két civil szervezet, a „Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány”, és „A Matematika Műveléséért és Oktatásáért Alapítvány” együttműködése tette lehetővé az NCA pályázatán nyert összeg segítségével.

A magyar csapatot az IMO csapat vezetői állították össze a hivatalos tanulmányi versenyek, a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny és a válogató verseny alapján.

A magyar csapatot a következő diákok alkották:

Bodor Bertalan 12.      Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,        
                                   tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András          
Fonyó Dávid 12.          Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,        
                                    tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András

Kalina Kende 11.        Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,        
                                    tanárai: Dobos Sándor, Hraskó András, Surányi László,

Nagy Donát 11.           Szeged, Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium,           
                                   tanárai: Mike János, Schultz János

Somogyi Ákos 12.       Kaposvár, Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium, Kaposvár       
                                   tanára: Fodor Péter

Wagner Zsolt 12.         Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium,        
                                   tanárai: Fazakas Tünde, Hraskó András          

A csapat kísérői Harangi Viktor (Budapest , Eötvös Loránd Tudományegyetem) és Szoldatics József (Budapest, Szilágyi Erzsébet Gimnázium) voltak.

Szeptember 25-én, a verseny első napján az egyéni verseny során 4 feladatot kellett megoldani 5 óra alatt. A következő napon rendezték a csapatversenyt, itt a csapatoknak 8 feladatot kellett megoldani team munkában szintén 5 óra alatt. A munkát egymás között úgy osztották meg, ahogy jónak látták. Magyarország mind a csapat, mind az egyéni versenyben szép eredményt ért el:

Egyéni versenyben      
Aranyérmet nyert:   
            Bodor Bertalan, Nagy Donát, Kalina Kende

Ezüstérmet nyert: 

            Somogyi Ákos

Bronzérmet nyert:

            Fonyó Dávid, Wagner Zsolt

Csapatversenyben a Magyarország csapata Lengyelország mögött a második helyet szerezte meg. A résztvevő diákok nagyon szépen teljesítettek, de az egész mezőnyből kiemelkedet Bodor Bertalan teljesítménye, aki a lehetséges 32 pontból 30-at szerzett, ezáltal 8 ponttal többet, mint az őt követő versenyző.

A diákok felkészítésében az iskolai tanárokon kívül köszönetet mondunk Pósa Lajosnak és az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárainak. Külön köszönet illeti a két kísérő tanárt, akik a csapat vezetésén túl a feladatok javításában is részt vettek.

A diákok a verseny mellet megismerkedtek Poznan és környékének nevezetességeivel.

 

 

 

Egyéni verseny feladatsora 2009

 

Csapatverseny feladatsora 2009

 

A verseny hivatalos honlapja